Természetvédelmi hírek Baranyából
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért
Alapítvány közös hírlevele
2022. november
Gyöngybaglyok lejtmenetben
Idén a gyöngybaglyok esetében olyat tapasztaltunk, amire álmunkban sem mertünk volna gondolni. A költő állomány drasztikus csökkenése a védelmi program eddigi 38 éve alatt mindig a hosszan
tartó, kemény hidegekkel tarkított, havas telek után következett be. Az ilyen időjárású periódusokban a baglyok 70-80%-a pusztult el. Csak a legerősebb példányok élték túl a kritikus
időszakokat. Az utóbbi évek enyhe telei után inkább az állomány erőteljes növekedésére számítottunk, de várakozásainkkal ellentétben az idei helyzet a kemény telek utáni állapotot idézi.
A templomtornyokba és padlásokra kihelyezett 159 költőládából mindössze 52 db-ot (32,7%) foglaltak el a madarak. Összesen 29 pár gyöngybagoly, 15 pár macskabagoly, 1 pár füleskuvik és
7 pár vörös vércse költését figyeltük meg. A füleskuvikok ládafoglalása kuriózumnak számít, költésükre eddig még nem volt példa. A szülőpár szerencsésen felnevelte 4 fiókáját.
A fészkelő gyöngybaglyok száma a tavalyihoz képest 52 párral (-58,4%) csökkent. A drasztikus visszaesés egyértelműen a táplálékhiánnyal függ össze, mert elpusztult baglyokról csak elvétve
kaptunk hírt. A pocokgradáció tavalyi összeomlása tehát olyan helyzetet idézett elő, mely során a baglyok többsége inkább kihagyta a költést, semmint belevágott volna. A táplálékhiányt
erősíti, hogy a költések csak április-májusban kezdődtek, később már egyetlen pár sem próbálkozott a tojásrakással, ugyanakkor a második költések is teljesen elmaradtak.
A költések sikeressége is messze alulmúlja a korábbi évekét. A fészekaljak átlagos tojásszáma 5,7 db volt, és a kelési siker is mindössze 75,0%-nak bizonyult. A kikelt fiókáknak 76,4%-a
repült ki. A költések 20,7%-a (6 költés) hiúsult meg, a 23 sikeres költés eredményeként pedig 76 fióka repült ki, ami alig negyede a tavalyinak. Ilyen kevés fióka utoljára 2010-ben hagyta
el a költőládákat. Akkor a rendkívül csapadékos május-június vitte el a költések kétharmadát. A négy hét alatt lehullott kb. 500 mm eső szintén táplálékhiányt idézett elő, mert a megye
déli felének nagy részét gyakorlatilag több hónapon keresztül víz borította.
A macskabaglyok költései közül 11 volt sikeres. A szülőmadarak mindössze 22 fiókát neveltek fel, ami az eddigi legrosszabb kirepülési arány. A vércsék idén szerencsésebbnek bizonyultak,
mert nem kellett harcot vívniuk a gyöngybaglyokkal a fészkelőhelyek birtoklásáért. Az 5 sikeres költés során 22 fióka kirepülésének örülhettünk.
Összességében elmondható, hogy ez az év sem a baglyokról szólt, de a védelmi programunk 1987-es kezdetek óta így is 6726 gyöngybagolyfióka (1650 költés), 911 macskabagoly-fióka (366 költés)
és 44 vörösvércse-fióka (26 költés) repült ki a költőládákból.

1. kép: Kelőfélben lévő gyöngybagoly fészekalj (Fotó: Hantai Péter)
Barna kányák a telelőhelyeken
A nyáron jeladózott barnakánya-fiókák vonulásáról augusztusi hírlevelünkben már beszámoltunk. A négy életben maradt fióka azóta elérte a telelőhelyeket, de nem mindegyik választotta
Afrikát.
1. A kétfiókás fészekben jelölt, és életben maradt fióka korábban a Messinai-szorosnál tartózkodott huzamosabb ideig, majd Szicíliába tette át székhelyét. Jelenleg a sziget délnyugati
részén kóborol.
3. A háromfiókás fészekben jelölt egyik fióka korábban Tunéziáig jutott, majd Algériát átszelve Mali középső részén állapodott meg.
4. A háromfiókás fészekben jelölt másik fióka korábban Törökországnál érte el Ázsia partjait, majd a Földközi-tenger keleti partvidékét követve Egyiptomban kötött ki. Jelenleg Szudán
és Csád határvidékén tartózkodik.
5. A háromfiókás fészekben jelölt harmadik fióka korábbi utolsó állomása Jemen volt, majd innen átrepült Afrikába. Jelenleg Szudán keleti részén telel.
Madártelepítési eredmények
Önkénteseink idén 51 mesterséges odútelepet ellenőriztek rendszeresen a megyében. Összesen 346 db odúról kaptunk adatokat. Ezek közül 164 db-ot (47,4%) foglaltak el költésre a madarak.
A foglalási arány 2,3%-kal csökkent a tavalyihoz képest. Ezúttal is 11 faj költését figyeltük meg. Fészkelő fajok: széncinege 81 pár (49,4%), mezei veréb 56 pár (34,2%), házi veréb 8
pár (4,9%), házi rozsdafarkú 7 pár (4,3%), kék cinege 5 pár (3.0%), csuszka 2 pár (1,2%), füleskuvik 1 pár (0,6%), nyaktekercs 1 pár (0,6%), búbosbanka 1 pár (0,6%), barátcinege
1 pár (0,6%), seregély 1 pár (0,6%). Az odút foglaló fajok aránya minimális mértékben változott tavaly óta, és csak a házi veréb esetében tért el 1%-nál nagyobb mértékben.
Érdekességnek számít a búbosbanka költése az egyik odútelepen. A faj megtelepedését mesterséges odúban eddig még nem tapasztaltuk, de ennek oka nem a bankák hiányában,
hanem a számukra alkalmas "D" típusú odúk viszonylag kis számában keresendő.

2. kép: Mesterséges fészekodúban kotló széncinege (Fotó: Ingola Eszter)
Sumonyi gyűrűzési eredmények
A Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson véget ért a 42. Nyár-őszi Madárgyűrűző Tábor, amely július 24-től kezdve október 30-ig folyamatosan működött. A munkát az ország kilenc
megyéjéből érkezett 149 önkéntes segítette.
A táborozás folyamán 83 madárfaj 10 296 példányát gyűrűztük meg. Ezzel a Sumonyban jelölt madarak száma a kezdetektől számítva 501 876 példányra emelkedett. Érdekességnek számít egy házi
veréb-mezei veréb hibrid és a törpesármány befogása. Az utóbbi fajnak ez a második hiteles baranyai előfordulása. Az öt legnagyobb példányszámban gyűrűzött faj: barátposzáta 2147 pld,
foltos nádiposzáta 1457 pld, füsti fecske 1314 pld, cserregő nádiposzáta 816 pld, vörösbegy 700 pld. Hálóba került még 6 külföldi gyűrűs (cseh, finn, katalán, osztrák, szerb) és 277
régi magyar gyűrűs madár is.
A rendszeres terepbejárások alkalmával a tórendszeren és környékén 197 madárfaj jelenlétét mutattuk ki, ami újabb rekordnak számít az egy táborozási ciklusban megfigyelt fajok számát
tekintve. Első ízben figyeltünk meg pásztorgémet és széki lilét, valamint a házi veréb-mezei veréb hibrid regisztrálásával a táborozások kezdete óta megfigyelt madárfajok száma 260-ra emelkedett.

3. kép: A Sumonyban befogott törpesármány (Fotó: Bank László)
Élt +17 napot
A szőlőrigó szórványos átvonulónak számít a megyében. Magányos példányait vagy kisebb csapatait rendszeresen megfigyelhetjük ősszel és tavasszal. de áttelelő példányokkal is
találkozhatunk. A táborozások 42 éve alatt Sumonyban mindössze 95 szőlőrigót gyűrűztünk meg. Az egyik fiatal madarat október 28-án fogtuk be, és alig 17 nap elteltével már le
is lőtték Olaszország Modigliana nevű településének közigazgatási határában, Sumonytól 520 km-re. Sajnos nem volt szerencséje, de talán a másik négy társa nem kerül hasonló sorsra.
Sumonyi barátposzáta Máltán
A hónapban kaptuk a hírt egy Sumonyban jelölt barátposzáta külföldi megkerüléséről. A madarat még 2016.08.04-én gyűrűztük meg, és Málta szigetének Mellieha nevű településén fogták be
újra 2022.11.02-én, Sumonytól 1151 km távolságban. A hazai gyűrűzési adatbázisban ez az első barátposzáta megkerülés Máltán. Külön szerencse, hogy nem lőtték le, hanem madarászok hálójába
került.
A barátposzáta elsősorban a Földközi-tenger középső és keleti partvidékének országaiban telel, a tengert nem repüli át. A máltai megkerülés esetleg sejtetni engedi, hogy egy-egy példány akár
Afrika északi partvidékére is sodródhat, de ezt a feltételezést eddig még egyetlen adat sem támasztja alá.
A madár 6 éves kora nem számít meglepetésnek annak ellenére sem, hogy a barátkák átlagos életkora alig 2-3 év. A sumonyi táborokban rendszeresen visszafogunk ennél idősebb korú
példányokat is, sőt a hazai korrekordot is egy Sumonyban gyűrűzött poszáta tartja. Ezt a madarat utoljára 10 éves korában fogtuk vissza, és a közbenső években is rendszeresen kézre került.

1. ábra: A Sumonyban gyűrűzött barátposzáták külföldi megkerülési helyei
Ha Önt eredményeink meggyőzték és egyetért törekvéseinkkel, kérjük, segítse helyi természetvédelmi munkánkat. Támogatását, beleértve a Szigetvári Madármentő Állomás működését biztosító
adományát a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány 11731001-20124953 számú számláján tudjuk fogadni. Elkötelezettségét igazából a természet fogja meghálálni!

|