Békászó sas
(Aquila pomarina)
Elterjedés
A békászó sas költőterülete Közép-Európától kelet felé a Kaukázuson keresztül egészen a Kaszpi-mélyföldig terjed,
délen pedig Délkelet-Európától Törökországon át Iránig húzódik. Elkülönült populációja található Pakisztán
keleti felétől Indián keresztül Észak-Burmáig.
Élőhely
A hegy- és síkvidéki területek fenyő- és lombhullató erdeiben egyaránt költ. Kedveli a nedves rétekkel,
kaszálókkal mozaikos folyóvölgyeket, a mocsaras területekkel határos erdőfoltokat.
Fészkelés
Fészkét öreg fákra építi a lombkorona alsó felében, rendszerint a törzs mellé. Anyaga száraz gallyakból áll,
aminek belsejét folyamatosan zöldleveles ágakkal béleli.
Évente egyszer költ. A fészekalj április utolsó harmadában, május elején teljes, s általában 2,
ritkábban 1 tojásból áll. A tojó 1-3 napos különbséggel rakja le a tojásokat, s az első tojás lerakása után
megkezdi a kotlást. A kotlási idő 38-40 nap, az egyetlen fióka 55-57 napos korában repül ki.
Táplálkozás
Táplálékát kisemlősök,gyíkok, békák és madarak alkotják. Alkalmilag nagyobb rovarokat is zsákmányol.
Vonulás
Tavasszal már március első napjaiban itt lehetnek az első példányok, de zömük csak a hónap végén,
április elején érkezik vissza. Ősszel szeptemberben vonulnak el, de egyes példányok novemberig is kitartanak.
Az európai állomány a Boszporuszon keresztül hagyja el földrészünket. A telet Közép- és Dél-Afrikában töltik.
Állománynagyság
Országos állománya az 1980-as években 150 pár körül mozgott. Ezt követően jelentős állománycsökkenés következett be.
Jelenleg 40-50 párra becsülhető a hazai fészkelők száma.
Természetvédelmi státusz
A békászó sas fokozottan védett madárfaj. Természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft.
Védelmi lehetőségek
A békászó sas állományának fenntartása, növelése elsősorban a fészkelőhelyek megóvásával és a költések
zavartalanságának biztosításával oldható meg. Ennek érdekében:
- A békászó sas fészkeinek 100 m sugarú körzetében véghasználat esetén a faállományt érintetlenül kell hagyni.
-
Április 1 - augusztus 31. között a fészek 400 m sugarú körzetében az erdészeti és vadászati tevékenység tilos, ill.
azok csak az erdészeti és természetvédelmi hatóságokkal egyeztetett módon történhetnek.
- Fészkelési időszakban az élőhelyek rendszeres ellenőrzésével kell kiszűrni a költéseket zavaró tényezőket.
- A sasfészek környezetében tilos olyan vízügyi beavatkozásokat végezni, ami a vizes élőhelyek megszűnéséhez vezethet.