Természetvédelmi hírek Baranyából
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért
Alapítvány közös hírlevele
2022. szeptember
Vércsék mélyponton
Az őszi-téli időszakban újabb vércseládákat helyeztünk ki, így tavasszal már 815 műfészek várta költésre a madarakat. A foglalási arány mindössze 14,7%-os volt, ami a tavalyihoz képest
5,0%-os csökkenést jelent. A 120 lakott odúban 116 pár vörös vércse, 3 pár erdei fülesbagoly és 1 pár szajkó telepedett meg.
A vörös vércsék száma 38 párral csökkent, ami egyértelműen a táplálékhiányra vezethető vissza. A költések eredményessége viszont javult, ezúttal a költő párok 58,6%-a repített fiókákat.
A 68 sikeres költés eredményeként 253 fióka hagyta el a műfészkeket. Az erdei fülesbaglyok három költése közül kettő volt sikeres, de mindössze 3 fiókát tudtak felnevelni a szülőmadarak.
Kuriózumnak számít a szajkók 7 fiókás fészekalja. A faj megtelepedésére a munkaterületünk vércseládáiban eddig még nem volt példa.
Összességében elmondható, hogy ez az év nem a vércsékről szólt, de a műfészkekből kirepült fiókák száma a 2005-ös kezdetektől számítva így is 2846-ra emelkedett.

1. kép: Kirepülés előtt álló vércsefiókák (Fotó: Bank László)
Fecskehelyzet
Ebben az évben 9 baranyai településen végeztünk fecskeszámlálást. A tavalyi adatokkal való összehasonlításra azonban csak 7 mintavételi hely esetében volt lehetőségünk (Basal, Helesfa,
Martonfa, Molvány, Somogyapáti, Szilvás, Tékes). Az állományváltozás trendje meglehetősen drasztikus változást mutat. A füsti fecskék esetében a költő párok száma a tavalyi 209 párról
177 párra (-15,3%), míg a molnárfecskéké 129 párról 100 párra (-22,5%) csökkent.
A felmérésbe ismét bevontuk Túrony és Zók községek belterületeit is. Túronyban az alapfelmérést 2000-ben végeztük el, míg Zókon az utolsó számlálásra 2015-ben került sor. Túronyban a
fészkelő füsti fecskék száma a korábbi 61 párról 37 párra (-39,3) csökkent, míg a molnárfecskék állománya jelentősen nem változott (7 és 6 pár). Zókon viszont a korábbi 110 párról 122
párra (+10,9) nőtt a füsti fecskék állománya, viszont molnárfecskét itt már nem találtunk (2015-ben is csak 3 pár költött).

2. kép: Sárgyűjtő molnárfecskék (Fotó: Trefeli Alexandra)
Mese a "záptojásról"
Az ellendi római katolikus templom tornyába az ezredforduló tájékán két költőládát is kihelyeztünk. Ezekben több-kevesebb rendszerességgel macskabaglyok és gyöngybaglyok is költöttek.
Az egyik ládát idén is elfoglalták a gyöngybaglyok. A tojó 4 tojást rakott, de a költés meghiúsult. A május végi ellenőrzés során egyetlen ép, de hideg tojás mellett csak összetört
tojásokat találtunk. Hogy mi történhetett a ládában, azt csak találgatni lehet, de nem érdemes. Hasonló esetek, ha nem is gyakran, máshol is előfordultak már.
A költőláda ellenőrzését végző önkéntesünk gondolt egy merészet. Hazavitte az épen maradt tojást, és próba-szerencse alapon keltetőgépbe rakta. Talán saját maga csodálkozott el
legjobban azon, hogy a tojásból alig két hét elteltével kikelt a fióka. Innen már csak a felnevelése volt hátra. Ez nem ment könnyen, de a két hónapnyi türelmes munka meghozta
gyümölcsét. A fióka anyányivá fejlődött, és szabadon lehetett engedni.

3. kép: A felnevelt fióka szabadon engedése előtt (Fotó: Gyenis László)
Sumonyi érdekességek
A jelenleg is zajló nyár-őszi madárgyűrűző táborban augusztus 10-én gyűrűztünk meg egy fiatal jégmadarat. A madár nagyon korán megkezdte vonulását, mert alig 30 nap elteltével az egyik
görögországi sziget Koutavos nevű helységében fogták vissza, Sumonytól 894 km távolságra.
Sumonyban az 1981-es kezdetektől számítva összesen 961 jégmadara jelöltünk. Közülük mindössze 5 példány került meg külföldön. A Görögországban visszafogott madár jutott a legmesszebbre.
A táborban augusztus 27-én egy Finnországban gyűrűzött fitiszfüzikét is ellenőriztünk. A madarat a Vantaa nevű helységben jelölték 2021.05.13-án Sumonytól 1655 km távolságra. Ez volt az
első külföldi gyűrűs fitiszfüzike megkerülés a Sumonyi-Madárvonulás-kutató Állomás történetében.
Sumonyban a kezdetek óta a faj 1932 példányát gyűrűztük meg. Ezek közül csak egyetlen példány került meg külföldön, de az is Sumonytól alig 29 km-re, az országhatár melletti Donji Miholjacon.

1. ábra: A Sumonyban gyűrűzött jégmadarak külföldi megkerülésének helyei
Európai Madármegfigyelő Napok
Október első hétvégéjén az európai madárvédelmi szervezetek ismét madármegfigyelésre várják a természet barátait. Az első ilyen jellegű akcióra 1993-ban mozgósította az embereket a
BirdLife International, így az idei rendezvénysorozat már 30. a sorban. A madármegfigyelő napokon kellemes séták keretében mutatjuk be az érdeklődőknek az adott terület madárvilágát,
s közben megszámoljuk az ott tartózkodó madarakat. A program egyben verseny is, melyik ország tud minél több helyszínen minél több érdeklődőt mozgósítani, s hol tudják a legtöbb madarat
megfigyelni. Az eredményekről országos és nemzetközi összesítés készül. Ez október 2-án este már a médiumok rendelkezésére fog állni. Terepbejárásokat természetesen mindenki egyénileg
is végezhet, és az adatokat feltöltheti online módon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjára (www.mme.hu) október 2-án 16 óráig. Így bárki hozzájárulhat ahhoz,
hogy a versenyben Magyarország minél jobb helyezést érjen el.
Baranyában idén is két központi helyszínen fogadjuk az érdeklődőket, ahol madárgyűrűzési bemutatók színesítik a programokat.
Október 1. 7.00 - 15.00
1. helyszín: Csertő - Halastó (találkozó a halastó gátjánál).
Koordinátor: Wágner László (30/377-3412)
2. helyszín: Sumony - Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Koordinátor: Bank László (20/334-4608)
Október 2. 7.00 - 15.00
1. helyszín: Sumony - Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Koordinátor: Bank László (20/334-4608)

4. kép: Érdeklődők a tavalyi sumonyi madármegfigyelő napon (Fotó: Vincze Etel)
Ha Önt eredményeink meggyőzték és egyetért törekvéseinkkel, kérjük, segítse helyi természetvédelmi munkánkat. Támogatását, beleértve a Szigetvári Madármentő Állomás működését biztosító
adományát a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány 11731001-20124953 számú számláján tudjuk fogadni. Elkötelezettségét igazából a természet fogja meghálálni!

|