Kezdőlap

 

 

Madármonitoring

 

Érdekességek

Adatok

 

 

Füsti fecske

(Hirundo rustica)

 

Elterjedés

 

 A füsti fecske négy földrészen fészkel. Költőterülete Észak-Afrikától kezdve Európa nagy részén, Kis- és Közép-Ázsián keresztül Délkelet-Ázsiáig, Japánig, dél felé a Himalája keleti részéig és Burmáig húzódik. Amerikában Alaszkától Mexikó déli részéig található meg.

 

 

Élőhely

 

 Elsősorban a lakott területeket részesíti előnyben, de a nagyvárosokban csak a peremrészeken telepszik meg. Az olyan településeken gyakoribb, melyek közelében nádasos, mocsaras élőhelyek vannak, ill. ahol még jelentős az állattartás.

 

Fészkelés

 

 Fészkét emberi építményekbe, főleg istállókba, ólakba és egyéb melléképületekbe rakja, leggyakrabban a gerendázatra vagy a falra. Néha extrém körülmények között, pl. működő kompon, autóroncsban, gémeskútban is fészkelhet. Magányos párokban vagy laza kolóniákban egyaránt költhet.

 Negyedgömb alakú fészkét sárból és növényi részekből építi. A hím és a tojó egyforma intenzitással vesz részt a fészeképítésben. A pár a fészket több éven keresztül is használhatja.

 

 

 Évente kétszer, ritkán háromszor költ. Az első fészekalj április-májusban, a második június-júliusban teljes. Harmadik költés esetén a fiókák kirepülése szeptember közepéig is elhúzódhat. A tojások száma 4-6. Csak a tojó kotlik. A kotlási idő 14-17 nap, a fiókák 18-23 nap után repülnek ki.

 

 

Táplálkozás

 

 Kizárólag repülő rovarokat fogyaszt. Táplálékának zömét szúnyog- és légyfélék alkotják, de a levéltetvektől kezdve a kistermetű lepkékig mindenféle rovart zsákmányol.

 

 

Vonulás

 

 Tavasszal március közepe táján érkeznek vissza az első példányok, de nagyobb csapatokban csak április második, harmadik hetében mutatkoznak. Kedvezőtlen időjárás esetén visszaérkezésük május végéig, június elejéig is elhúzódhat. Őszi gyülekezésük már július végén elkezdődik. A hazai költőállomány augusztus második felétől szeptember közepéig vonul el. Kései vonulók október végéig előfordulhatnak.

A nálunk fészkelők az Appennini-félszigeten és a Boszporuszon keresztül hagyják el Európát. A telet Közép- és Dél-Afrikában töltik.

 

 

  Állománynagyság

 

 Hazánkban általánosan elterjedt madárfaj. Országos állománya 150-200.000 párra tehető. Baranya minden településén fészkel.

 

   

 

Természetvédelmi státusz

 

 A füsti fecske védett madárfaj. Természetvédelmi értéke 25.000 Ft.

 

Védelmi lehetőségek

 

 A költési időszakban sárgyűjtő helyek létesítésével, esetleg műfészkek kihelyezésével segíthetjük megtelepedésüket. Az ürülékszennyezést a fészkek alá erősített deszka- vagy fémlappal, ún. fecskepelenkával akadályozhatjuk meg. Zsákmányállatainak számát külterjes gazdálkodással, háztáji állattartással növelhetjük. A régi, már verebek által elfoglalt fészkek költési időn túl történő eltávolításával elősegíthetjük ismételt megtelepedésüket.

 

   

 

Vissza a lap tetejére

 

 

©2007  Bank László, Hendinger Zsolt, Ónodi Miklós, Völgyi Sándor